A szív dallama...
Két éve kutatok utána hasztalan. Nem találom, nem bukkanok a nyomára. Lassan kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is újra vele lehetek...
Egy kis kórházban dolgozom orvosként, immáron közel hat éve. Megtanultam együtt élni a halállal, mégis van, amire az ember nem tud felkészülni még így sem.
A szív dallama
2010.12.17. 22:12 | NicoRyu | Szólj hozzá!
· 1 trackback
Címkék: halál szív misztikum dallamBúcsúajándék
2010.12.10. 20:48 | NicoRyu | Szólj hozzá!
Búcsúajándék...
Az eget kémlelem, melyen most hatalmas hófehér felhők úszkálnak vidáman, mint megannyi jéghegy a fagyos tengeren. Csak az én szívem nehéz, engem önt el szép lassan a kínzó fájdalom, ahogy géped egyre apróbbá válik a messzi távolban, míg végül el nem tűnik, beleveszve az azúrkék égbolt végeláthatatlan tengerébe.
Címkék: novella búcsú halál ajándék búcsúajándék
Kísértés
2010.11.17. 02:34 | Titokmester | Szólj hozzá!
Kísértés
Hatalmas fák között, a sűrű aljnövényzetben lapulok. Nedves moha illatát érzem, rovarok döngenek a fejem körül de nem moccanok. Az elém táruló látvány..... Megbénít.
Kövér izzadságcsepp gurul végig az arcomon, majd államról a karomra cseppen. Azt hiszem nem vett észre. Megbabonázva szoborrá meredve bámulom. Tudom ha megmozdulok....
Mitévő legyek?
Alig 15méterre tőlem....
Istenem de gyönyörű!
Nem szabad engednem a kísértésnek. Tisztába vagyok azzal, hogy amit teszek az a halálomat hozhatja magával. Nem tudom levenni róla a szemem. Nem is akarom. Nem emlékszem mikor vettem utoljára levegőt. A fák hatalmas koronái között itt-ott átszöknek a fénysugarak. Nem vagyok már ura a mozdulataimnak.
Tudom. Nincs vissza út.
Annyira gyönyörű! Szemeim égnek, könnyeim sós ízét érzem a számban. Nem tehetek mást, lassan mozdulok. Mozdulnom kell! A másodpercek az évek nyugalmával haladnak.
Mozdulok felé és szemem sarkából látom a kiröppenő......
Annyira szép! Ütést érzek a mellkasomon. Reccsenő hang. Mosolyogva a szemembe néz. Én is tudom és ő is tudja! Újabb reccsenés a szemembe süt a nap!
Meleg önti el testem, boldog vagyok. Nedves moha illatát érzem.
Ő tudja és már én is sejtem....
Végem.
Pintér Sándor
Címkék: novella fantasy kísértés
Egyedül a sötétben
2010.11.14. 22:20 | Titokmester | Szólj hozzá!
Egyedül a sötétben
Sötét szobában ül az öreg
Valami reccsen
Istenem mi lehet
A hályogos szem a sötétbe mered
Nem lát semmit de tudja, itt lehet
Az öreg szemeit becsukja
Keze reszket, és úgy várja
A vén tüdőből sóhaj szakad
Ráncos arcon könny patak
Agyában dühödt gondolat
Fájdalom, kín nem apad
Itt vagyok hát!
Nem látod?!
Néma csend a válaszod?!
Egy könnycsepp kanyargós útjának végére ért
Majd földre hull a halálért
Földre érve nagyot koppan
Minden megáll e pillanatban
Itt van már a múlt és jövő
Jéggé fagyott most az idő
Egy pillanat volt az egész
Szívhez kapott egy kéz
A sötét szobában
Valami reccsen
Senki nincs ott
Már hmm.
Minden rendben
Valami reccsen
Istenem mi lehet
A hályogos szem a sötétbe mered
Nem lát semmit de tudja, itt lehet
Az öreg szemeit becsukja
Keze reszket, és úgy várja
A vén tüdőből sóhaj szakad
Ráncos arcon könny patak
Agyában dühödt gondolat
Fájdalom, kín nem apad
Itt vagyok hát!
Nem látod?!
Néma csend a válaszod?!
Egy könnycsepp kanyargós útjának végére ért
Majd földre hull a halálért
Földre érve nagyot koppan
Minden megáll e pillanatban
Itt van már a múlt és jövő
Jéggé fagyott most az idő
Egy pillanat volt az egész
Szívhez kapott egy kéz
A sötét szobában
Valami reccsen
Senki nincs ott
Már hmm.
Minden rendben
Pintér Sándor
Címkék: vers halál öreg
Egy lélek születése
2010.11.13. 11:49 | Titokmester | Szólj hozzá!
Egy lélek születése
A végtelen űrben semmi sem moccan
Nincs por nincs hamu a vákuumban
Idő sincs, mi telne, vagy múlna
Így a semmibe némi változást hozva
Valami még is csak egyszer felsejlik
Nincs alakja se iránya, de a semmin átsiklik
Valami épp a semmiből születik
Majd ahogy lett úgy eltűnik
A teremtő elme mi ezt figyelte
Vagy álmával a semmiből a semmibe teremtette
Pislant egyet, hogy tüneményét újra meglelje
Hogy útját tovább kísérhesse
Száll a teremtmény
S egy új síkra lép
Itt már van idő
S forma mely a tudatba lép
Most minden összesűrűsödik
A tünemény magába fordulva az anyagba tűnik
Mi teremtette mintha mosolyogna
Sírás hallik az alkonyba
Pintér Sándor
Címkék: vers lélek születés teremtő
